Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Búcsúzás

 ~Nem szabad félnünk elmenni, mert mindaz, ami számít, mindig velünk marad, még ha nem is akarjuk.

 

~Emlékezz rá, hogy egyszer még, utoljára, találkoztál velem... És ha van még benned valami belőlem, mártsd be tolladat a lenyugvó nap tüzébe, s írd meg nekik... írd meg ezt a találkozást... és írd meg nekik, hogy hagytalak el, és hogy tűntem el, beleolvadva az alkonyodó égbe, ifjan, szépen és végtelenül szabadon, hogy ne lássalak többé.

4b60a5da-c7b8-4256-85ea-9709733d519f.jpg 

~Életem minden boldogságáért neked tartozom. Végtelen türelmes voltál velem, és hihetetlenül jó! Engem minden elhagyott, csak a jóságod bizonyossága nem! Nem hiszem, hogy két ember boldogabb lehet annál, mint mi voltunk!

 

~Te (...) magamra hagysz, én pedig örökre ott maradok. Jövő tavasszal majd megint arra vágysz, hogy itt legyek veled ebben a házban. És ha visszaemlékezel erre a napra, rájössz, hogy boldog voltál.

 

~Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé.

 

~Az élet elválasztja azokat, akik szeretik egymást, és semmi nem tart örökké.

 

~Ahhoz nem szeretsz eléggé - ráncolta homlokát, és egyetlen szeme értetlenül csillogott -, hogy azért sírj, mert nem tudtunk egymástól elbúcsúzni.

 

~Egész életemben emlékezni fogok rád, és te is emlékezni fogsz rám. Akárcsak az alkonyatra, az ablakot verő esőre és mindarra, ami mindig a miénk marad, mert soha nem birtokolhatjuk.

 

~Mindent elviszek és mindent itt hagyok, 
Sohasem voltam és sohasem vagyok, 
Te álmodj engem, álmodj tovább, 
Soha nem veszíthetsz el.

 

~Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka.

 

 

~Fura dolog a búcsúzás: elronthatja a napot, akár az egész életet.

 

~Búcsúzni annyi, mint egy kicsit meghalni.

 

~Nagyon nehéz megtartani az ígéreteket, és nem sírni, amikor valaki elmegy, aki mindennél kedvesebb... és nem várni ki az utolsó pillanatig, amíg elindulnak a vonatok. Utána úgyis mindég egyedül marad az ember a nagy, sötét, ködös életben.

 

~Gyakran gondolok arra, hogy nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát.

 

~Ne félts! ne hidd, hogy nélküled maradtam.
Angyalok hű világa vesz körül.

 

~Felugrottam az egyik magas sírkőre, és kinéztem a városra. Nem sokat láttam belőle innen, de mivel tudtam, hogy ez lesz az utolsó képem a helyről, ahol születtem és éltem, nem siettem el a dolgot: minden ócska mellékutcát fényes sétálóutcának, minden málló vakolatú házat egy sejk palotájának és minden kétszintes épületet felhőkarcolónak láttam.

 

~Téged megbénít a félelem, engem meg a bánat,
Téged oda húz egy kéz, ami engem a halálba rángat.
De most elmegyek, elfogyok, mint a gyertyáról a viasz,
Tudom, ha valaha meghallod a nevem, azt kérdezed: ki az?

 

-        ~De én nem akarok elbúcsúzni tőled.
- Hát nem érted? Pontosan ez bizonyítja, hogy igazam van. Fontosabb vagy nekem, mint én neked, mert én meg tudom tenni... - Megrázta a fejét, szemlátomást küszködött. 
- Ha az a helyes, hogy elbúcsúzzunk, akkor én inkább magamnak okozok fájdalmat, mint hogy neked ártsak, nehogy veszélybe sodorjalak.

 

 

~Olyan hamar visszajövök, hogy nem is lesz időd hiányolni.
Vigyázz a szívemre - itt hagytam nálad!

01.jpg

 

~Mindig várjon rám, akkor is, ha egy nap azt mondják majd, hogy eltűntem. Nem lesz igaz. Még ha el is kellene tévednem a sivatagban, a Szaharában, a szeme ragyogásából fogok inni.

 

~Volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.

 

~Te csak repülj, repülj tovább is,
Repülj egy hosszú életen,
Ne ismerd meg azt a fájdalmat,
Melyet szereztél énnekem...
De - talán - majd egyszer csalódva
Fel fog zokogni jégszived
S meg fogod bánni, nagyon bánni,
Hogy jégre vittél engemet!...

 

~Semmi sem tart örökké. Eljön az idő, amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk, búcsút azoktól, akikről azt hittük, sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik, és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!

s-c3-adr-c3-a1s.jpg 

~Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörű, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak.

 

Ha akár csak egy percre is el kell válnunk egymástól, testünk és lelkünk minden apró alkotóelemét gyötrelmes zokogás rázza, míg újra vissza nem kapjuk egymást. És szívesen halnék akár ezer halált, ha ezzel megmenthetném őt egytől is.

 

~Ami volt, szép volt, ami lesz, legyen. Fáj elmenni, de csodálatos vágyakozni az ismeretlen után is.

 

~Viszontlátásra, - mondom, és megyek.
Robognak vonatok és életek -
Bennem, legbelül valami remeg.
Mert nem tudom,
Sohasem tudhatom:
Szoríthatom-e még
Azt a kezet, amit elengedek.

 
 

 

Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2014 >>


Statisztika

Online: 2
Összes: 180991
Hónap: 3200
Nap: 60